Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.08.20

Hol van a szívetek? ...

angyal-kislany.jpegSokszor ült a nagy semmi közepén. Magához ölelve kicsiny virágát, melyet éveken át oly szeretettel gondozott, féltőn óvott. Mert tudta, hogy egyszer még gyönyörű fává terebélyesedhetne.

Ő hitt ebben, hinni akart ebben. Pedig nem volt könnyű. Virága törékeny és esendőbb volt a többinél. Több figyelmet, törődést igényelt. De meg is hálálta. Egy újabb színárnyalattal, egy újabb kis levéllel.

Napról napra erősebb volt benne az ígéret, egyszer majd nagyra nő és sokaknak fog enyhülést, gyógyírt adni bajaikra. Igazából nem is vette észre, hogyan épültek csendben köréjük a falak. Érezte ugyan, hogy egyre kevesebb a napfény, a levegő, de valahogy mindig maradt annyi, hogy kettőjüknek épp elég legyen.

A baj akkor kezdődött, mikor a falak már a fejük fölött kezdtek összeérni. De még nem aggódott, hisz annyi, de annyi ajtó is volt, amin bekopoghatott egy csepp napfényért, egy kortynyi levegőért. És ők olyan kevéssel is beérték!

Egy nap azonban, mikor már fojtogatta őket a légszomj, s a fény szinte sötétté fogyott, hiába kopogott, az ajtók zárva maradtak. Dörömbölni kezdett: - Csak egy lélegzetvételnyi levegőt, egy kósza fénysugarat! Kérem, könyörgöm! Nem nekem! Csak neki!!

Hát tényleg nem látjátok benne a gyönyörű fát? Tényleg nem hisztek benne? Tényleg nem adtok neki egy cseppnyi esélyt? Hol van a fületek? Hol van a szemetek? HOL VAN A SZÍVETEK?

Még egy darabig sírva ütötte-verte a dölyfösen magasodó, zárt ajtókat.

Aztán összerogyott.

Még szorosabban ölelte virágát, már-már megfojtva azt. És utolsó leheletével még odasúgta: - Sajnálom. De nekem akkor is te voltál a legszebb, a legdaliásabb mamutfenyő.

Mérei Böbe