Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.08.11

Kinek a dolga, kinek a felelőssége, azaz mindenért az iskola felel?

szexualis-neveles.jpgOlvasom az oldalon a felhívást a szexuális nevelésről szóló petíció aláírására. Gyorsan odakattintok és a kezdeti lelkesedésem kicsit alábbhagy. Mert igen, én is azt gondolom, jóval nagyobb hangsúlyt kellene kapnia gyermekeink egészséges szexualitásra nevelésének. Értékvesztéstől terhes világunkban nagyon nagy szükség lenne arra, hogy gyermekeink ne csak a nemi élet „anatómiájáról” hallhasson, ne gépies és funkcionális ismereteket szerezzen ebben a témában némi fogamzásgátlási szaktanácsadással.

DE!

Megpróbálom pontokba szedni, miért nem tetszik ez a petíció.

1./ A gyermekek szexuális nevelése már pár hónapos korban elkezdődik. Anélkül, hogy a szülők egy része tudná, milyen veszélyeket rejt az ő hozzáállásuk, tudásuk, szexuális kultúrájuk abban, hogy csemetéik felnőve hogyan élik meg a saját szexualitásukat. Sőt, abban is, hogy normálisan funkcionáló nemi szerveik legyenek! 

Már az első pelenka-cserétől, már az első fürdetéstől kezdve. Vajon van-e, aki az újdonsült anyukának elmondja, hogy a lányoknál/fiúknál mi a nemi szervek tisztításának mi a helyes módja? Hogy a lányoknál a széklettel szennyeződés, fiúknál pedig a fityma alatti területen felgyülemlő baktériumok okozhatnak egy életre szóló káros következményeket?

Ki meséli el annak a fiatal szülőnek, aki maga is olyan családból származik, ahol nem volt divat szexről, nemiségről beszélni, hogy nem szabad büntetni, hogy természetes fejlődési foknak kell tartani, ha a még pici baba felfedezi a nemi szerveit, az azok érintéséből származó kellemes ingereket? Beszél-e erről anyukával/apukával a gyerekorvos, a védőnő? A Rózsadombon éppúgy, mint Borsod eldugott zsákfalucskáiban?

2./ Mire a gyermek először találkozik pedagógussal az óvodában, már vannak szexualitással kapcsolatos tapasztalatai. De ezek nagyon különbözőek! Rettenetesen nehéz megtalálni a hangot, a nyelvezetet egy mégoly rátermett, felkészült és pszichológiailag teljesen alkalmas óvó néninek is egy olyan csoportban, ahol teljesen különböző környezetből származó gyerekek vannak. Az egyik még úgy tudja, hogy a babákat a gólya hozza; a másik konkrét technikai „tudással” bír, hisz szüleivel osztja meg az ágyát éjszakánként és  akaratlan tanúja sokszor az együttlétüknek. Lesz olyan, aki még azt is alig tudja, hogy milyen testi különbség van a fiúk és lányok között, és akad, aki már a felnőttek és a gyermekek teste közti eltéréseket is fújja.

Az egyik családban tiltott bármi testi dologról beszélni, máshol meg semmi sem tabu, sőt… Hogyan tud egy ilyen egyenetlen terepen egyensúlyozni bárki anélkül, hogy akár a szülők ellenkezését kivívná, vagy olyan „tudást” adna át, ami még sok(k) egy adott gyereknek.

3./ Biztos, hogy egy tanárnak, egy pedagógusnak kell a szexualitásról beszélgetni a tanítványaival? Annak az embernek, akinek a munkájában kifejezetten hátrány sokszor, ha felfedezik benne a nőt vagy a férfit? Miért nem egy kívülálló? Mondjuk egy pszichológus, netán egy szexuálpszichológus „okít” erre?

4./ Tudomásul kell vennünk, hogy „hála” a média áldásos tevékenységének, a közbeszéd tabumentesebbé válásának, a szexuális forradalom vadhajtásainak, mai tizenéveseink többet tudnak a szex technikai részéről, belevéve az örömszerzés minden módját, mint a mai középkorúak. Biztos, hogy a jelenlegi formában, a jelenleg előírt tananyagot kellene tanítanunk nekik? Az AIDS-re, a nemi betegségekre, a nem kívánt terhességek elkerülésére kihegyezett oktatás a szükséges?

Az elmúlt évtizedekben sok minden kimaradt a szexuális nevelésből. Nem szentelünk elegendő figyelmet az érzelmi háttérnek, a kölcsönös akaratnak, a félelem és kényszer nélküliségnek, egymás tiszteletének. Nem beszélünk az igazi nőiesség, vagy a valós férfilét titkairól. Hallgatunk a „másságról”. Nem tanítjuk meg gyermekeinket saját testük, saját nemiségük tiszteletére, a felelősségre iránta. Csak elrettentünk, de nem beszélünk a lelki veszélyekről. Úgy teszünk, mintha a szex nem volna több, mint egy testi funkció!

5./ A világban mindenhol egyre többen hívják fel a figyelmet arra, hogy meg kell tanítanunk gyermekeinket arra, hogyan kerülhetik el, hogy áldozattá váljanak. A „nem érinthetsz meg a beleegyezésem nélkül” elv használatára. Vajon nálunk is kap-e elég hangsúlyt?

Az eddig felsoroltakból már talán érthető, hogy mi a gondom. Gyermekeink szexuális nevelése nem kifejezetten és főként nem elsősorban pedagógusi kompetencia! A nagyszülőktől a védőnőn, gyerekorvoson, a médián keresztül a TELJES TÁRSADALOM FELELŐSSÉGE! 

És egy többségében beteg szexualitású társadalom nem képes egészséges szexusú utódokat nevelni! Legfeljebb áttolhatja, átháríthatja a felelősségét a pedagógusra. Márpedig a mi társadalmunk többsége, ezt naponta tapasztalhatjuk, beteg, elavult és roppant káros nézeteket vall. Nálunk „ a pénz olvasva, asszony verve jó „. Nálunk a családon belüli erőszak nem jogi tényállás. Nálunk nem szégyen a buzizás, az áldozathibáztatás. Nálunk még sikk az erőszak, a fogamzásgátlás a nő ügye. Itt egy pedagógusnak nem csak a diákjait, hanem a társadalom jelentős részét is meg kellene nevelnie!

Félreértés ne essék! Igen, fontosnak tartanám a nagyon komoly pszichológiai állapotfelmérést minden emberekkel kapcsolatos szakma oktatási intézményébe való felvétel előtt. Az orvosi egyetemen éppúgy, mint a nővérképzésen, vagy a pedagógiai szakokon. És igen, folyamatosan követni kellene az ezen szakmákban dolgozók pszichés állapotát éppúgy, mint az egészségit.

De nem csak rajtuk múlik, hogy mivé válik a következő generáció! Hogy mennyi lesz az állat az emberben, hogy szeretkezni, vagy üzekedni fognak-e; hogy szaporodnak vagy családot alapítanak-e; hogy  „ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!”

Mérei Böbe

Az írásban szereplő petíció linkje ide kattintva elérhető.