Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.08.18

Ugyanazért a munkáért a nők kevesebb bért kapnak

szabo-timea.jpgA Párbeszéd Magyarországért szerint elfogadhatatlan, hogy a nők ma Magyarországon két hónapig ingyen dolgoznak, hiszen azonos munkáért még mindig alacsonyabb bért kapnak, mint a férfiak. Az egyenlő munkáért egyenlő bért követelményét minden európai országnak, így Magyarországnak is teljesítenie kell, ezért a Párbeszéd Magyarországért kezdeményezi az Alaptörvény módosítását, hogy végre megszüntessük a nők hátrányos megkülönböztetését.

Az Eurostat, legfrissebb adatai szerint Magyarországon 15 százalékkal kevesebb bért kap egy nő ugyanolyan értékű munkáért, mint egy férfi. Ez azt jelenti, hogy a nők gyakorlatilag két hónapig ingyen dolgoznak. Míg az Európai Unió alkotmányában szerepel a nők egyenlő mértékű bérezésének követelménye, addig Magyarország Alaptörvényéből ez még mindig hiányzik.

A Párbeszéd Alapjövedelem javaslata tartalmazza, hogy a gyermekükkel otthon maradó, a létminimum alatt élő anyák esetében is megszűnjenek a ma még lesújtó mértékű bérkülönbségek.

Meggyőződésünk, hogy a nők otthon végzett munkáját is méltányolnia kell az államnak, amit ma még szintén ingyen végeznek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke - OS